Ők használják és ezt mondják...

 

 

"... Az ágy, nemcsak Máténak, hanem a család összes tagjának és mindenkinek, aki hozzánk ellátogat, nagyon tetszik (ilyenkor szoktam ajánlani, hogy látogassanak el a naturhome.hu-ra).

Az előző ágyához képest - amiben egy sima szivacsbetét volt, sőt egy pár évig csak a szivacson aludt - sokkal, sokkal jobb, kényelmesebb, pihentetőbb.

Egyszóval, úgy a betéttel, mint a kiszolgálással - nagyon őszintén mondom -, mi maximálisan meg vagyunk elégedve, ezért nem tudom, hogy mit lehetne ennél jobban csinálni. :-)  

Kérlek, jelezd, hogy mikor hívhatlak az újabb ágybetét-megrendeléssel kapcsolatban..."

László Ildikó, Zsámbék

 

"…kipróbáltuk az ágybetétet, a múlt héten talán pénteken. Addigra jutottunk el odáig, hogy már ott tudtunk aludni.

Már nagyon régen elhatároztam, hogy ha ágyat fogok egyszer venni, csakis Tőled fogom. Amikor felmentem az internetre és ágyat kerestem, megtaláltam a Te honlapodat is és ennek nagyon-nagyon megörültem. Azonnal léptem is, mert biztos voltam benne, hogy olyan régen foglalkozol már ezzel a dologgal és annyira szíveden is viseled az emberek sorsát, és bele tudod képzelni a helyzetükbe is magadat, hogy te csakis jó ágyat akarsz eladni. Ahol minden bánatukat és fáradtságukat el felejthetik egy éjszakára legalább.

Amikor most ebbe a szép új lakásunkba azon törtem a fejemet, hogy mit is vegyünk és hogyan tovább? - első gondolatom az volt, hogy ágyat. Ez a legfontosabb! Ahogyan Te is írod az oldaladon, hogy ez mindennél fontosabb. A kevés pénzünk ellenére, mint Te is tudod, bevállaltam a kiadást. Egy percig sem gondolkodtam rajta és nem érdekelt, hogy mennyibe is fog ez nekünk kerülni - csak az hajtott, hogy már meglegyen, és itt legyen.

…az ágy - csodálatos, soha így nem aludtam. Mint a tej. Könnyen fel tudok ülni és kelni. Az életem legjobb ágya! Az ágynemű is csodálatos!

A családias kiszolgálással maximálisan meg voltunk elégedve. Egyetlen egy percre sem fordult meg a fejünkbe, hogy mindenáron el akarsz adni, hanem a legjobbat akarod nekünk. A segítségre abban, hogy személyre szabottan melyik ágyat is válasszuk. Odafigyeltél, hogy hason és oldalt alszunk általában, így melyik betétet is válasszuk és melyiket ajánlhatod nekünk. Külön arra is figyeltél, hogy én irodai munkát végzek, és sokat ülök egyhelyben, a férjem pedig kamionozik és ő még többet ül egy helyben. Tehát amikor lefekszünk a csodálatos ágyunkra, akkor majd jól ki tudjuk magunkat pihenni. Ez így is van!!!

Tegnap a másik szobában aludtam a régi ágyunkon. Alig tudtam felkelni róla és mindenem fájt és ma egész nap fáradt voltam.

A csomagolás rendben volt, s a szállítás is. Külön megköszönöm a szállítóknak, hogy olyan helyre (emeletre és szűk lépcsőfeljáraton) vitték fel a parapetkomódot, ahová senki más fel nem vitte volna. Köszönöm az állandó e-maileket a kérdéseimre, amíg a vásárlás végére nem értünk. Köszönöm a lakberendezési ötleteidet is és a személyes fáradozásodat. Szerintem semmiben sem tudok ötletet mondani, hogy miben fejlődhetnétek, mert minden maximálisan rendben volt… 

… Ti tényleg a "JÓ alvás élményének elkötelezett szállító-i" vagytok. Ezt már nem lehet fokozni. Bárcsak minden vállalkozó ilyen lelkiismeretesen tenné a dolgát, mert hosszú távon csakis ez gyümölcsöztethető. Manapság már azt veszem észre, hogy rájöttek az emberek erre és ebbe az irányba igyekeznek. Ennek nagyon örülök!" 

Hegedűs Gézáné Anikó, Budapest

 

"Anyukám harmadik napja alszik az ágyon. Röviden összefoglalva a véleményét, idézem: "Az Isten áldja meg érte".
Ettől többet, azt hiszem, nem is kell mondanom. Nekem ettől nagyobb ajándék nem is lehetne, mint hogy ekkora örömet és életmódbeli javulást tudtam neki ajándékba adni születésnapjára. Én is nagyon köszönök mindent."

Dudás Csilla, Budapest

 

"... A legelső pillanattól kellemes, jó érzés volt az ágyban feküdni. Nem volt átmeneti problémánk sem a férjemnek, sem pedig nekem (lumbágó). Az ágy bevált, derékfájásom nem jelentkezik reggelente, kipihenten ébredünk. Nagyon jó, hogy 2 darabból áll a matrac, mert így egyáltalán nem zavarjuk a másik alvását a fordulással."

Kovácsné Klára, Paks

 

"... jól érezzük magunkat az új ágyunkban! Az én állapotomban jelentős javulás állt be, most már tudok ülni is és ehhez - biztos vagyok benne, hogy - az ágy is hozzájárult. Sajnos a műtét (gerinc - a szerk.) nem marad el, de sokkal kipihentebb vagyok, már az első éjszakától fogva. A feleségem valóban megszenvedte az első két hetet: először a nyaka, majd az egész teste érezte reggel, hogy valami változás van. Állítása szerint néhány napja megszűntek a problémái.

Még valami. Visszatértek az álmaim! Hosszú ideje nem álmodtam vagy nem emlékeztem álmokra, most több klassz álmom is volt – gondolom ezt a rézlepedő is segíti."

 Molnár Jenő, Biatorbágy

  

"Azzal az elhatározással álltunk neki férjemmel az ágybetétkeresésnek, hogy ha már venni kell, olyat vegyünk, amely csökkenti a hátfájásom - nem pedig növeli, mint a kihúzható kanapé, amin korábban aludtunk. Gerincferdülésem van (kyphosis és scoliosis), és nap közben is gyakran fáj a hátam; szerettem volna, ha legalább éjszaka és ébredéskor nincs ilyen gondom. A Naturhome Gerincdoktor ágybetétjét az orvosi szakvélemény alapján néztem ki. 

Az ágybetét valóban olyan kényelmes, mint vártam. Kezdettől jók az "alvási tapasztalataim" rajta:) Hátfájással küszködőknek csak ajánlani tudom! - De az egészséges hátú férjem sem panaszkodott még... Külön öröm volt, hogy neki megfelelő méretben (180X210 cm) juthattunk hozzá az ágybetéthez!"

Hojdák Anka és Gergő, Budapest

 

"... Az ágyat könnyű volt megszokni és szeretjük. Egyenlőre úgy tűnik, hogy segít a tüneteim enyhítésén. Drága volt valóban, de úgy érezzük, hogy jó befektetés volt és másoknak is ajánljuk."

Dr. Spisák Andrea, Budapest

 

 "Teljes mértékben megvagyunk elégedve. Nagyon jó konstrukciót sikerült kiválasztani, viszonylag látatlanban. Mindkettőnk derekának megfelel, rendkívül kényelmes, relaxáló, mély alvást biztosít számunkra. A nyakpárnák pedig egyszerűen fantasztikusak.

 A szállítással sem volt semmi probléma. Nagyon flexibilis, pontos, segítőkész fiatalember volt a szállító... Szeretem az ennyire gördülékeny, precíz, jó minőségű terméket biztosító, ár/érték arányban megfelelő, megbízható, vásárló-orientált vállalkozásokat, hiszen így mindenki jól jár. Mindenkinek továbbadom jó hírüket."

Boros Gábor, Debrecen

 

 "... a Naturhome ágyam - nehéz szavakkal leírni, de megpróbálom: akármilyen pózban alszom el, olyan érzés, mint amikor egy bébi az édesanyja ölében alszik el. Finom, biztonságos, kényelmes, és még így 40 fölött is minden reggel (vagy délutáni szunyókálás után) is úgy ébredek fel, hogy semmi elgémberedés, semmi nyomor, semmi nyögés, hanem ellazulva de mégis felfrissülten.

Sosem gondoltam volna, hogy ágy és ágy közt ilyen különbség lehet - köszönöm!"

Wolf Gábor, Budapest

 

"Anyukám - aki lassan 66 éves - ódákat zeng róla. Ha eljön hozzánk, folyton arról beszél, hogy amikor hazamegy milyen jó lesz az ő ágyán aludni. Semmi pénzért nem cserélné le másfajta ágyra, sőt, még ezt a költözés miatti pár hetet, hónapot sem igazán szeretné kihagyni, annak érdekében, hogy több helye legyen a szobában, és hogy ne kelljen a két ágyat is költöztetni. Amióta ezen az ágyon alszik, nem fáj a dereka (gerincsérvre műtve volt), sőt, ha egy kicsit jobban megterheli magát és este már mindene fáj, tudja, hogy semmi másra nincs szüksége, mint arra, hogy éjszaka aludjon egy jót rajta. Reggel úgy ébred, mint akit kicseréltek. Azóta is mondogatja, hogy milyen jól tette, hogy hallgatott rám, és lecserélte a másik ágyát egy ilyen betétrendszerre."

Pacsutáné Erika, Székesfehérvár

 

"... amíg nem próbálod, el sem bírod képzelni, hogy egy ágy ilyen kénylemet nyújtson. Hihetetlen, fenséges..."

Prekuta Imre, Győrszabadhegy

 

"... akár hason, akár oldalt alszom, mindig pihenten ébredek. Nem fáj semmim, átalszom az éjszakát mióta Gerincdoktorunk van..."

Holló Krisztina, Veszprém

 

"... tökéletes, én a derékfájásból teljesen felgyógyultam, pedig rövid utakat is csak sántikálva tudtam megtenni. A mai napig is, ha napközben elfáradok, lefekszem pár percre és utána felfrissülve folytatom a teendőket."

Czegka Vilmosné, Sárszentmihály

 

"A régi rugós matracunkon nem tudtam rendesen aludni, pihenni, sokszor ébredtem fejfájással. Szervi bajom nincs, de érzékeny vagyok a geopatikus terhelésekre, s az orvos ajánlására választottam ezt a fémmentes rendszert. Nagyon bevált, köszönöm..."

Faragó Károly, Komárom

 

"Komoly csontritkulás és ennek következtében fellépő csigolya összeroppanás miatt nem tudtam feküdni, aludni... Egyáltalán nem tudtam félóránál tovább fekve maradni, rettentően szenvedtem. Ebben az ágyban az első éjszakától kezdve jól alszom, kényelmes - végigalszom az éjszakát..."

Alkér Miklós, Budapest

 

"Felsővezetőként komoly elvásároknak kell megfelelnem, rendkívül feszített napi ritmusban élek. Ez az ágy megváltás nekem, fantasztikus, hogy szinte leteszem a fejem és már alszom is, egyvégtében, egész éjjel..."

S. Anett, Győr

 

"...nem izzad az ember rajta. Amellett, hogy fantasztikusan kényelmes, egészséges is. Nekem ez IS fontos..."

Szentirmai Enikő, Budapest

 

"... 11évesen az egész napos padban-ülésnek, meg talán a hatlamas hátitáskának köszönhetően is rémes volt a tartása, komolyan aggódtunk... A Gerincdoktor nála is bevált, sokkal egyenesebben tartja magát, öröm nézni..."

Vida Erika, Debrecen

 

"Nem lett volna szívem ezt a gyönyörű szecessziós ágyat kitenni, de arra sem gondoltam (legvadabb álmaimban sem), hogy a férjem így megkedveli... A Gerincdoktor telitalálat lett, ... "

Szép Jánosné, Székesfehérvár

 

"... alig várom, hogy ledőlhessek esténként. Olyan, mintha lebegnék..."

Vass János, Biatorbágy

 

"...rengeteget kínlódtam, sokszor felébredtem. Ezen az ágyon a 2. héttől végigalszom az éjszakát, a derekam rendben, ki tudom pihenni magam."

Sári Péterné, Komló

 

"A gerincműtét után itthon már ez az ágy várt. Féltem, hogy mi lesz velem, tudok-e rajta aludni, de szerencsére nekem nagyon bevált, az első perctől tökéletes..."

Szekszárdi Józsefné, Érd

 

"...nagyon kényelmes és ami szintén fontos, hogy jól szellőzik, nem fülled be, nem izzadunk rajta..."

Szabados Judit, Nyergesújfalu

 

"... pont jó lett a keretbe. Nem lötyög, nem nyikorog, szép és hihetetlenül kényelmes!... "

Gábor Vanda, Győr

 

"... hozzászoktam a keményhez, éreztem az első pillanatban, hogy nekem ez kell és nem is bántam meg. Máson én már nem tudok jól aludni..."

Szirtes Péter, Budaörs

 

"... nehezen találtam meg, de megérte a sok keresgélés. Hason és hanyatt is jó, sokkal jobban ébredek..."

Fehér Attila, Sárszentmihály

 

"Megértettem, hogy a másik még jobb lenne, de azt én túl ruganyosnak, idegennek éreztem. Ez tökéletes, az első perctől nagyon jó..."

Szalai János, Miskolc

 

"... 40 évig kőkeményen feküdtem, ez tűnt a legjobbnak és így is lett..."

Konc Áron, Zirc

 

"... el sem tudom képzelni mi lesz vele az utazás alatt, úgy hozzászoktam a jóhoz..."

Heller Istvánné, Szeged

 

"... ez tartja a derekam és a teljes hátam, hason és hanyatt is nagyon kényelmes..."

Kramarics Ágoston, Budapest

 

 

Kedvet kaptál?
Kérd a Gerincdoktor ágybetétet itt, MOST!